A mi iskolánk

2021 tavaszán a Káva Kulturális Műhely felhívást tett közzé. Olyan tanítókat, tanárokat kerestünk az ország minden részéről, akik szívesen megosztanák velünk tanárrá válásuk vagy éppen pályaelhagyásuk történetét. Arra kértük őket, hogy osszanak meg velünk egy személyes történetet arról, hogy miért választották ezt a hivatást, mi volt az az esemény, ami miatt elhagyni tervezték a tanári pályát, milyen felemelő dolog történt az intézményükben, mikor ütköztek falakba, mikor tapasztaltak igazságtalanságot. A célunk az volt, hogy ezeket a történeteket felhasználva közösségi színházi előadást hozzunk létre, és ezek segítségével reflektáljunk az utóbbi évek közoktatásban zajló folyamataira, a mai magyar iskola kihívásaira.

Miért pont pedagógusok? A pedagógusok csoportja az, amihez nekünk, a Káva társulatának, – tekintve, hogy túlnyomórészt iskolai osztályokkal játszunk résztvevő színházi előadásokat – a legtöbb közünk van, akikhez a színházi közegen felül leginkább kötődünk, akiknek a világát jól ismerjük. De olyan szinten biztosan nem, hogy pusztán a saját tudásunkra és tapasztalatainkra építve kellően hiteles előadást készíthetnénk a mai magyar iskoláról.

Ezért  lettek alkotótársaink ebben a folyamatban maguk a pedagógusok, az iskola mindennapjainak szakértői. Ők ismerik legjobban az iskola világát, az iskolahasználók (diákok, szülők, tanárok) problémáit, és nem csak látják a rendszer-szintű problémákat, hanem reflektálni tudnak és akarnak is ezekre. A világuk akut, megoldatlan problémákat hordoz, tükrözi a nagyobb magyarországi társadalmi problémákat is, hisz majdnem minden családnak van, kell hogy legyen kapcsolata az iskola világához, gyerekeik révén. Ráadásul aktuálisan a figyelem homlokterében álló emberekről és területről van szó, amire a COVID-19 járvány is ráerősített.

Felhívásunkra rengeteg történet érkezett. Egy részükből közösségi színházi előadást hoztunk létre Aziskoláját! címmel. Erről lejjebb olvashatsz bővebben.

Fontosnak tartottuk, hogy ezeket a történeteket mások számára is elérhetővé tegyük, ezért hoztuk létre ezt a felületet, remélve, hogy az előadásunkkal “karöltve” hozzájárul a pedagógusok hangjának felerősítéséhez, mely által problémáik nagyobb nyilvánosságot kaphatnak társadalmunkban.

Gyere, nézz be te is A Mi Iskolánkba! Ezt a virtuális iskolaépületet bejárva, a tárgyakra kattintva pedagógusok személyes történeteit, illetve a létrejött Aziskoláját! című előadás egyes jeleneteit olvashatod.

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek minket azzal, hogy megosztották velünk személyes történeteiket!

Hogy a történetmesélők anonimitását megőrizzük, az intézmények, helyszínek és a történet szereplőinek nevét megváltoztattuk/kihagytuk. 

Állampolgári Színház

A Káva 2019. februárjában indította el először Állampolgári Színház néven közösségi színházi projektjét. A háromhónapos próbafolyamat során  egy központi témához kapcsolódóan civil résztvevők saját, személyes történeteiből építkezve közösségi színházi előadás születik. Az Állampolgári Színházban a résztvevők bár a performativitás eszközét használják, nem a színpadi képességek állnak a középpontban. A színház eszköz, hogy a csoportot foglalkoztató központi kérdésekről lehessen beszélni. Itt nem a művészi produktum, hanem a fókuszban álló téma a hangsúlyos. Az előadás a résztvevők gondolataidból fakad. Célunk, hogy a színházcsinálás minél több fázisába aktívan vonódjanak be: a résztvevők nem csak a történeteiket adják, hanem a látványtervezés, a jelenetek összeállításának folyamatában, a dramaturgiai szerkezet kialakításában is szerepük van/lehet. A közös munka minden fázisában való érdemi részvétellel a játszók kontrollálhatják azt is, mi legyen a közös üzenet, mi az, amivel minden résztvevő azonosulni tud, ami megfelelő kockázatú mind a résztvevők, mind a színház számára.

Állampolgári Színház projektünkben elsőként a lakhatás-otthon témájával foglalkoztunk, melyből a 2019 májusában bemutatott Házam, hazám című előadás jött létre. 2020-ban a klímatehetetlenség témáját feldolgozva (az aktuális covid korlátozások miatt) kisfilmet (“digitális revüt”) hoztak létre a résztvevők. Projektünk harmadik részében közösségi színházi előadást készítettünk felnőtt civilek közreműködésével. A pedagógusok részvételével, az ő személyes történeteikből építkező Aziskoláját! című  előadásunkat 2022. február 5-én mutattuk be a MU Színházban.

Az előadásban két kávás színészen felül tizenkét pedagógus játszik, ők mesélnek arról, hogy milyen ma Magyarországon pedagógusnak lenni. Egyáltalán: Miért választották ezt a hivatást? Melyek azok a pillanatok, amelyekért érdemes csinálni? Mikor érzik azt, hogy falakba ütköznek? Mik azok az események, amelyek egyeseket a pálya elhagyására késztethet? Az előadás és a történet főszereplői tehát pedagógusok. A hétköznapi és a színpadi valóságban egyaránt. Személyes történeteikből a kollektív alkotás során közösségi történet születik, a megtörtént események láncolata fikcióvá válik. Olykor szívszorító, máskor keserédes vagy épp groteszk humorú előadásunkat ajánljuk mindenkinek, aki valaha járt iskolába!

Rendező: Sereglei András

A játszók szövegei alapján írta: Róbert Júlia

Rendezőasszisztens: Somorjai Márton

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella

Konzulens: Takács Gábor

Technikus: Somorjai Márton

Játszók: Előd Nóra, Pénzes Edina, Lantos Istvánné Nóra, Násztorné Réczey Éva, Nagy Anikó, Kertész Luca, Prinz Dorottya, Flaskay Zsuzsa, Kiss Gabriella, Glasshütter Melinda, Bognár Roman, Szélpál Stefi, Somorjai Márton, Takács Gábor

Az előadás a Káva Kulturális Műhely és a MU Színház Közhasznú Nonprofit Kft. koprodukciójában jött létre.

Támogatók: EMMI, KA2 Erasmus Projekt

Fotók: Csoszó Gabriella

Még itt olvashatsz a projektről és az előadásról:

„Vérlázító, hogy egy tanárnak lopnia kell az uzsonnát” – valódi dráma a magyar iskoláról – Interjú a hvgn

Mitől jó akkor is, ha rossz? – Kritika a Revizoron

Kertész Luca: Tanulni magunktól – Cikk a Színház folyóirat oldalán

Káva Színház

Olyan, a közönség bevonásán alapuló előadótechnikát alkalmazunk, mely sokszor – teljesen tudatosan – elmossa a határt színész és néző között, ezzel biztosítva, hogy a résztvevők a lehető legnagyobb mértékben alakíthassák az eseményeket és kialakíthassák személyes viszonyukat a fókuszba helyezett problémához. Valljuk, hogy ha az ember képes a képzeletében vagy egy fiktív világban választani és döntéseket hozni, akkor képes erre a való életben is.

Problémafelvető előadásaink a párbeszéd, a cselekvésen alapuló közös gondolkodás eszközeinek segítségével lehetővé teszik, hogy a résztvevők jobban megismerjék önmagukat és környezetüket, ne statikus mozdulatlanságban lássák a világot, hanem folyamatként.

E munkának szerves része a pedagógiai szempontú megközelítés, de igyekszünk messzire elkerülni a didaktikus kérdésfeltevést és megkérdőjelezni a sematikus, közhelyes válaszokat.

Honlapunk:

Neked mi a sztorid?

Neked is van egy történeted a mai magyar iskoláról, pedagógussá válásodról, pályaelhagyásodról, amit szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk!

A szöveg elküldésével hozzájárulsz, hogy közzétegyük A mi iskolánk honlapon. A szövegeket előzetesen válogatjuk, szerkesztjük, és a történetmesélők anonimitásának megőrizése érdekében az intézmények, helyszínek és a történet szereplőinek nevét megváltoztatjuk/kihagyjuk.

 

 

Impresszum

Projektvezető: Káva Kulturális Műhely

Grafika: Sz. Eszteró Anett és Zsemberi-Szígyártó Miklós

Kreatív koncepció: Somorjai Márton – Kertész Fanni

Honlapfejlesztő: Möhöly Gábor